Samsung-üzem, Szigetszentmiklós
Rekordidő alatt készült el Szigetszentmiklós határában, a Leshegy Ipari
Park területén a Samsung elektromechanikai gyára. A tervezés négy, a
kivitelezés pedig mindössze hét hónapot vett igénybe. Ezzel igazolódni
látszik a tervező-lebonyolító Tecton Kft. integrált tervezési módszerének
hatékonysága.
Az integrált tervezés alkalmazásakor a tervező nem a papíron megvalósuló
dokumentációt tekinti a folyamat végállomásának, hanem a kulcsrakészen
átadott épületet. Ennek a módszernek az ipari létesítmények építésénél
mutatkoznak meg az előnyei, mivel az építtető ütemterve jelentősen -túlnyúlik-
a kivitelezés befejezésén. Ugyanis a gyárak termelését és az abból származó
bevételeket előre prognosztizált ütemben kell teljesíteni, s néhány
napos kiesés messze meghaladhatja a teljes építési költséget. Ezért
kell az építésnek gyorsnak - s ami ennél talán még fontosabb szempont
-, rugalmasnak lennie. A rugalmasság pedig azt jelenti, hogy a beruházó
nem lehet kiszolgáltatott a kivitelezőnek (például ha a kivitelező csődbe
megy, hosszú időre leállhat egy építkezés). Éppen ezért nem alkalmaznak
generálkivitelezőt, hanem az integrált folyamatban részt vevő mérnök
irányítja és szervezi a munkálatokat. Folyamatosan tenderezteti a soron
következő munkafázisokat, s egyenként köt azokra szerződést. Nem ritka
- ahogy ez a cikkünkben bemutatott gyár esetében is történt -, hogy
az építési és a termelési ütemtervet -összecsúsztatják-: az építés befejező
szakaszában beüzemelik a gyártósorokat, s megkezdik a próbatermelést.
Ez speciális felkészültséget igényel a kivitelezőtől, jelen esetben
a külső burkolatok szerelését, illetve a PVC-padlók polírozását pormentesen
kellett megoldani.
A nagy fesztávú csarnok keresztmetszete
A 14 ezer m2 bruttó alapterületű épület előregyártott vasbeton szerkezetű,
melynek pillérei kehelyalapokon állnak. Az építési terület mellett található
horgásztó nem befolyásolja kedvezőtlenül a talajvíz állását, az alapozási
sík a várható vízszint fölött maradt. A létesítmény legnagyobb egysége
focipálya-méretű, 45x90 m-es, közbülső alátámasztás nélküli emeleti
gyártótér. A megrendelő kívánságára alakították ki ezt a gyárépületeknél
is szokatlanul nagynak számító csarnokot, amely a költségeket is növelte,
ám később kamatostul megtérülhet, mivel az évek, évtizedek alatt folyamatosan
fejlesztett gyártósorok így rugalmasan telepíthetőek lesznek. Az áthidalást
egyedileg gyártott rácsos tartószerkezettel oldották meg. Egy acéltartó
két darabból áll, egy elem mérete: 22,5x4,20 m. A tartóelemeket négyesével,
külön útvonalengedéllyel szállították a terepre, s nagy szilárdságú
feszített csavarozással illesztették össze az elempárokat. A szokatlanul
nagy fesztávok miatt a megrendelő megvizsgáltatta a csavarkapcsolatokat.
Kijelölt pontokban a keretállások alsó övének homloklemezes kapcsolatainál
nyomatékmérő kulccsal végezték a méréseket, s mindenütt rendelkeztek
a csavarok az előírt feszítéssel. Naponta 2-3 tartó beemelése volt megoldható.
A szerkezetnek hóteherrel együtt középen 5 cm-es mozgása lehet, s ezért
a válaszfalakat csúszókapcsolattal kellett illeszteni. A rácsostartó
alá befüggesztve szerelték fel az épület gépészeti vezetékeit, ami miatt
a munkaterek feletti álmennyezetet modul elemekből kellett kialakítani,
hogy a karbantartás zavarmentes lehessen. Az oldalfalak szendvicspanel
szerkezetűek, a belső válaszfalak gipszkartonból készültek. A tetőzet
rácsostartóira szelemenváz, hőszigetelés és trapézlemez került, a többi
rész vasbeton főtartókkal és fióktartókkal lett kialakítva. A kiszolgálóegységek
2000 négyzetméternyi területet foglalnak el.
Készül a tetőfödém vasalása
|
|
Készül az épület előre gyártott vasbeton szerekezete |
Az óriási acélszerkezettel 45x90 m-es, közbülső támasztás nélküli teret alakítottak ki |
Két darab 22,5x4,2 m-es elemből áll egy-egy tartó
A későbbi technológiai alkalmazások miatt érdekes építőanyag-vizsgálatot
kellett végrehajtani a födémszerkezeten. Az egyik beépítendő gép 6 Hz-es
frekvenciával működik, ezért a födém önrezgésszáma nem lehet 6, vagy
ennek egész számú többszöröse. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszékének munkatársai egy jellemző
födémszakasz önrezgésszámát helyszíni méréssel határozták meg. A födémhez
induktív rendszerű gyorsulásmérőt rögzítettek, és gerjesztésként homokzsákokat
ejtettek rá. A regisztrált jelek transzformációjával meghatározták a
gyorsulások amplitúdóspektrumát. Ennek alsó maximumhelyéhez tartozó
frekvenciát tekintették a födém önrezgésszámának. A mérések átlaga 15,3
Hz-re adódott, tehát a födém megfelelt a kívánt kritériumoknak.
|
|
Az irodaszárny árnyélkolója egyszerű és praktikus |
Eqy jellemző homlokzati csomópont
|
Külön épületben kapott helyet a kazán és a többi közműellátást nyújtó
egység, illetve a sprinklertartály és -központ, mely az épület és a
benne dolgozók biztonságáról gondoskodik.
|
|
A gyár irodarésze átadás előtt |
Megindul a munka az első gyártósoron |
A kivitelezőknek az építés utolsó három hónapjában a már említett technológiai
szereléssel párhuzamosan még egy komoly nehézséggel kellett megküzdeniük:
a telket vámszabad területté nyilvánították. Ez pedig komoly szervezéssel
és szigorú pénzügyi ellenőrzéssel jár. A nettó 2 milliárd forintos beruházás
sikere remélhetőleg újabb befektetésre ösztönzi a külföldi építtetőket.
Hajnal Géza